Híres emberek I.| Megáll az eszem
Szepesi


Steven Seagal

 

Steven Seagal 1951-ben, Detroitban született. Színész, rendező és forgatókönyvíró. A többi hollywoodi "riválisától" annyiban különbözik, hogy a fejét lófark díszíti, nomeg az sem elfelejtendő, hogy a harci művészetekhez is "elég" jól ért ! Több évig Kínában tanulmányozta (és gyakorolta) a buddhizmust, s az aikido mesterévé vált. A filmjeiben is kamatoztat(ja)ta. 

Ha már a filmjeire tereltük (tereltem) a szót, akkor legalább nezzük meg a "legszebb" alkotásait : Az Úszó erod mindkét része ide tartozik. Folytatva a sort Halálra jelölve, Törvényre törve, és az Ölve vagy halva, és a Tisztítótűz.

Olykor olyat is hallani, hogy a múltjában CIA ügynök volt, de ez minden bizonnyal csak a közösnég, a nézők kedvéért van.

Összegezve nagyon jó színész és talán mégjobb harcművész. Mindkettőt nagy "érzi" és (saját megállapításom szerint) szereti is csinálni!

 

  Ghost

ghost17@freemail.c3.hu

( vissza a tetejére )


Megáll az eszem...!

 

Nemrégiben volt az a szülési história, amikor a tizenéves lány gyermeket szült. Nos, gondoltam utánanézek, hogy vajon ki volt a legfiatalabb, illetve a legöregebb anya.

Tehát az alcím: Szülni mindenkor lehet ?!

A legfiatalabb anya:

Az ismert legfiatalabb leányanya címét egy perui kislány, Lina Medina kapta 1939-ben; aki állítólag öt éves és hét hónapos korában szülte meg körülbelül 2 kiló 70 dekás fiúcsecsemőjét, bár a riportok több részletben is tévednek: az egyik szerint Lina hat és fél éves volt, s mind a kettő úgy tudta, a csecsemő halva született. Az 1983. december 20-i Examinerben (?) azt lehetett olvasni, bogy Lina később a nőgyógyásza titkárnője lett, s a doktor után Geradónak nevezett fiú kitűnően tanult, s felnövekedve sikeres könyvelő vált belőle. Lina anyja abban a hitben élt, hogy a lányát egy varázserejű kígyó marta meg, amelynek termékenyítő hatalma van a szabadban éjszakázó nok felett (Lina gyakran tett így); az apja viszont meg volt győződve arról, hogy a lánya egy legendás termékenyítő erővel bíró hegyi tóban lett állapotos, amelyben gyermekáldásra vágyó nők szoktak fürödni. Lina sokat úszkált ebben a tóban.
A cikkek arról egybehangzóan tudósítottak, hogy Linát 1940-ben Chicagóba hozták orvosi vizsgálatra; ám amíg Lina gyermekének apját nem sikerült fellelni, a legutóbbi chicagói leányanya-szenzációért felelős férfiút körözte a rendőrség Azt a kislányt ugyanis megerőszakolták, s a gyanúsítottak egyike a leányka nagybátyja, a másik pedig egy gyermekőrzéssel megbízott pótmama férje volt.

A legidősebb anya:

1988. március 14-én egy 71 esztendős nigériai Aisatu Olorunnibola zavartalan szülés során kislánynak adott életet. Egy vajákos asszonyhoz fordult segítségért, ugyanis a korábbi terhességeinek folyton vetélés lett a vége. Az asszony azt állítota, hogy 65 éves korától nem menstruált.                                                                                                                                                           

Swazi Observer, 1988. november 10.

 

Ghost

ghost17@fremail.c3.hu

( vissza a tetejére )


Ügyük volt a rendőrséggel…

Üdv Dune News olvasók! Kicsit nosztalgiázzunk! Mi is az évfordulónkhoz közeledünk, emiatt gondoltam, hogy egy kicsit visszanyúlok a történelemben. A mostani vendégünk Szepesi György. Az alcím: A riporter vészhelyzete.

Voltak nekem is rendőrségi ügyeim, ám mi máshoz kapcsolódnának, mint a focihoz, a sporthoz. Megesett, hogy egy igazi dráma közepébe csöppentem, előfordult aztán olyan is, mikor riportrekedésem közvetlen veszélybe sodort, de akadt mosolyra fakasztó találkozásom is a rend őreivel határainkon innen‚ s túl egyaránt.

Először a dráma. Amikor 1954-ben a svájci világbajnokságon aranycsapatunk 4-2-re legyőzte az akkor szupersztárnak számító brazilokat, az öltözőkben elszabadult a pokol. Ha jól emlékszem, az elkeseredett Didi lekapta lábáról a cipőjét és a magyarok, konkrétan Grosits felé hajította. Erre legendás hírű balszélsőnk, Czibor Zoli gyorsan reagált, ő is dobott valamit a brazilok felé. Kitört a háború, a dél-amerikai csillagok "nukleáris fegyvert" is bevetettek, ugyanis szódásüvegekkel kezdtek el hajigálózni. Az egyik palack pontosan fején találta az épp belépő Sebes Gusztávot, aki meg is sérült. Szerencsére, a közelben tartózkodott a válogatott orvosa, Kresz doktor is, aki ellátta a sérült szövetségi kapitányt, s lassan lecsitultak a kedélyek. Így végül is a csapatostól megjelenő svájci rendőröknek nem kellett beavatkozniuk. Vészhelyzetem. 1961-ben Salgótarjánból közvetítettem az SBTC és a Vasas összecsapását. Szerettem ide járni, a pálya gyönyörű természeti környezetben igazi gyöngyszeme volt a bányászvárosnak, ahol a helyi szurkolók világklasszis játékosok mutatványaiban gyönyörködhettek. A 0-0-ra végződött első félidő után a szünetben sokan jöttek oda hozzám a felezővonalhoz, barátságosan elbeszélgettünk, többen autogramot kértek. A második játékrész elején a Vasasban játszó Pál Laci betört a 16-oson belülre, ott felvágták. - Ez tiszta tizenegyes! - kiáltottam a mikrofonba, de Vadas játékvezető egy-két másodpercnyi tétovázás után mutatott csak a tizenegyes pontra. Na, ezzel a lelátón elszabadult a pokol. A hazai csapatot sújtó - egyébként teljesen jogos - döntés miatt mindenki engem okolt, azt hitték, hogy Vadas az én kiáltásom hatására adott büntetőt. Akkoriban már kezdett elterjedni a táskarádió, így többen is azon hallgatták a közvetítést, miközben nézték a meccset. Ők kívánták először a véremet, s eme óhajuk teljesítésébe szép lassan belelovalták az egész hazai szurkolótábort. Repült felém sok minden, csak virágcsokor nem. Kénytelen voltam megszakítani a közvetítést, s először a hazaiak kispadján kerestem menedéket, ám a biztosításra kivezényelt rendőrök parancsnoka jobbnak látta, ha több embere védelme alatt az öltözőben húzom meg magam. A tarjániak még a meccs után is a fejemet követelték, csak jó óra elteltével, rendőrségi kocsin sikerült elhagynom a várost úgy, hogy egy másik rendőrautó ment előttünk. Utána néhány éven át más közvetített Nógrád megye székhelyéről...

A vidám sztori. A '6O-as évek elején Bécsben, a Práternál volt randevúm osztrák kollegámmal, Herribert Meisellel. Miután a határon sokáig tartott a macera, siettem, hogy a megbeszélt időpontra, fél háromra odaérjek, mert Meisel barátom nem kedvelte a pontatlanságot. Persze, emiatt aztán szélsebesen robogtam a Peugeot-val. Bécs külvárosában azonban leállítottak a rendőrök. Mivel jól beszélek németül, nem volt gond elmagyaráznom sietségem okát. Herribert Meisel neve hallatán a rendőrök felkapták a fejüket (kollégám országos hírnévnek és népszerűségnek örvendett), jobban megnéztek, s egyikük így szólt:

- Á, maga az, herr Szepesi (akkoriban ugyanis szinte annyit közvetítettem a Práterből, mint a Népstadionból, így sokan ismertek az osztrákok közül is), ne haragudjon, hogy feltartottuk. Ha Meisel Úr várja, akkor csak siessen, siessen, siessen!

Ez volt életemben az egyedüli alkalom, amikor maguk a rendőrök biztattak gyorshajtásra.

Vezda János azonos című könyvéből bepötyögte:

Ghost

ghost17@freemail.c3.hu

( vissza a tetejére )