Az a nap rosszul kezdôdött. Már hajnaltájt felkeltünk, és kimentünk az
erdôbe. Sétáltunk egyet, aztán visszatértünk a házhoz. Leheveredtünk. C. is
álmos volt, mint én.
-Meg kell dögleni - morogta - tömény unalom...
Vártunk. Madarak csicseregtek a fákon, valahol messze egy autó zúgott el.
Aztán a ház mögött futva jött R.
-Gyertek gyorsan! - lihegte - A professzor elôadást tart!...
Rohantunk. A szomszéd ház elôtt egy csomó autó parkolt. A földszinti
ablakok nyitva voltak.
-Ugysem engednek be minket - morogta C., aki mindig okos és pesszimista
volt.
-Inkább gyerünk hallgatózni.
Közelebb osontuk. A bentiek nem vehettek észre bennünket. Ahogy az ablak
alá sompolyogtunk, megálltunk. Elképzeltem a benn ülôk komoly ábrázatát,
a férfiakat, amint térdükre fektetett noteszukba jegyzetelnek. Nem mertem
benézni, nehogy meglássanak, de hallottam a professzor lépteit, amint fel-
alá járkált közöttük. Minden szavát tisztán hallottuk:
-...így kerülhettek a Földre. De ez még bizonyításra szorul. Tény, hogy
ennek már több ezer esztendeje. Akkor, amazok a lények létrehozták ezt az
állatfajt, és méghozzá úgy, hogy e faj egyedei szaporodásra is képesek
legyenek. Telepatikus tulajdonságaik vannak. Életmódjuk nagyon különbözik
az összes többi állatfaj életmódjától: egyszerüen értelmetlennek tünik,
titokzatos... olyannyira, hogy ez már évezredek óta foglalkoztatja az
embereket. Különbözô fantasztikus hiedelmek terjedtek el róluk...
-Ez egészen érdekes - súgtam oda C.-nek. R. is bólogatott.
-Ugyan! Ez a vén ökör megint kiötölt valami hülyeséget - felelte C., de
továbbra is ott maradt.
Hallgatóztunk tovább.
-Minden harmadik éjszaka összegyûlnek az egy környéken lakó macskák egy
bizonyos helyen. Ez már nem hiedelem, hanem tudóstársaim által megállapított
tény. Körben leülnek a földre és... hallgatnak. Próbálták odacsempészett
mikrofonokkal felvenni a hangjukat de... csend volt. Nem
beszélnek emberi füllel hallható hangokkal, hanem másképpen. Itt élnek
közöttünk, de nem tudunk róluk semmit. Nem dolgoznak a többi háziállathoz
hasonlóan, hanem henyélnek. Mi tartjuk el ôket, mi etetjük... Hogy ezt el
tudták érni, már magában is nagyfokú intelligenciára vall... Nos, uraim,
megállapítottam,hogy ezek a lények... kémek.
-Kémek? - kérdezte a többi hang.
-Igen! Az ûrbôl egykor érkezett lények által idetelepített kémek. Minden
harmadik éjjel "szeánszokra" gyûlnek össze, és elôttünk még ismeretlen,
valószínûleg telepatikus módon "leadják" megbízóiknak az egész információs
anyagot, amit az elôzô három napban gyûjtöttek... rólunk.
Felzúdult a terem. Hitetlenkedô kiáltások hangzottak fel, de taps is.
A professzor ide-oda szaladgált. Aztán megállhatott az ablak mellett, mert
egészen közelrôl hallottuk a hangját:
-A bizonyítás megtörtént, kísérleti úton. De önök is meggyôzôdhetnek róla
bármikor, uraim. Csak hosszabb ideig kell figyelnünk egy közelünkben élô
macskát. Milyen nagy energiabefektetéssel tetteti magát butának! Pedig
nagyon is intelligensek ôk, uraim. A kutyákat messze felülmúlják. Csak
titkolják... Van otthon macskájuk? Nos, akkor egy-egy potenciális kémet
tartanak a lakásukban, aki megérti minden szavukat, érzékeli hangula-
tukat, analizálja cselekedeteiket, jelentést készít mindenrôl, és azt
"oda, felfelé" továbbítja!...
A professzor akkor már csaknem kifulladt, olyan lendülettel beszélt. Egy
kis oxigént, friss levegôt akart szippantani, kihajolt hát az ablakon...És
észrevett minket! Szemei kidülledtek, artikulálatlan hangot hallatott.
Felragadott egy virágvázát és közénk vágta...
Nyávogva, nyivákolva szaladtunk szét a bokrok között.
Ismeretlen forrásból bepötyögte: